
Meghalt Bugár Imre
A Tiszakécskei Rendőrőrsön még áprilisban tett feljelentést egy 72 éves lakiteleki lakos. A férfi azt állította, hogy valaki korábban a személyes adatait felhasználva vett fel személyi kölcsönt egy cégtől. Mivel nem törlesztette senki a a felvett összeget, felszólították őt, hogy a kölcsönt kamataival együtt fizesse meg. Az ügyben a tiszakécskei rendőrök végül nyomozást indítottak.
Az eljárás során azonban hamar kiderült, hogy az idős férfi története sántított. A kirendelt igazságügyi írásszakértő megállapította, hogy a kölcsönszerződésen szereplő aláírás a feljelentőtől származik. Ezen felül a folyószámla-kivonatán is jóváírásra került a 300 ezer forint kölcsönösszeg - közölte a police.hu.

Fotó: Illusztráció
A tiszakécskei rendőrök bűncselekmény hiányában a csalás miatt indított nyomozást megszüntették, de a sértettel szemben hatóság félrevezetés miatt indult büntetőeljárás.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a vizsgálatot a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap

Téboly a 7-es főúton, szarvasok cikáztak az autók között – Videó

Hárman menekültek egy lángoló házból Békésen

Súlyos baleset Csonkamindszentnél, mentőhelikopter landolt

Nevelt kislányait, de még a barátnőjüket is erőszakolta a dunántúli pedofil

Megvadult egy Tesla az M3-ason - videóval

Gyászol Veszprém vármegye, meghalt a kitüntetett építész

Szörnyű tragédia Szabolcsban, egy lakó nem tudott kimenekülni

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin