
Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal
A 45 éves nő és a 35 éves férfi egy ideig egy párt alkottak – derül ki az ügyészség keddi beszámolójából.
A gond ott kezdődött, amikor 2021 júliusában a nő szakított párjával. Ezt követően még egy lakásban, de külön szobában tértek aludni.
A férfi vélhetően nem tudta könnyen megemészteni a kialakult helyzetet, így az éjszaka közepén felébresztette „egykori” párját.
Ekkor alakult ki a csetepaté közöttük, aminek során a nő 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A támadó azonban tovább ment, mikor a bántalmazott asszony rendőrt próbált hívni, elvette tőle a telefonját és összetörte.

Fotó: illusztráció (police.hu)
A testi mellett így még 60 ezer forintos anyagi kárt is okozott a vele szakító nőnek.
Vagy bánta bűneit vagy csak újra akarta kezdeni a kapcsolatukat a férfi, minden esetre a következő kevesebb mint három hónapban 3800-szor hívta és 280-nál is több SMS-sel bombázta volt párját.
A Győri Járásbíróság ezt követően távoltartási végzést adott ki, de a felzaklatott férfi ezt is rendszeresen semmibe vette.
Az ügyészeség súlyos testi sértés, minősített zaklatás és rongálás miatt emelt vádat ellene, a szabályok szerint akár 4 és fél évre is rács mögé kerülhet.

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban