Tavaly augusztus elején dél körül az ügy vádlottja és élettársa egy kecskeméti utcában sétáltak, amikor is egy ittas férfi, akit a későbbi elkövető jól ismert jött szembe. Mikor a vádlott férfi észrevette barátja kezében a borosüveget, azonnal kért belőle, de nem kapott, ezért kiverte társa kezéből az üveget, ami össze is tört a betonon.
Ez volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban, és a bor elvesztése miatt dühös vádlott társának rontott. Többször ököllel arcon ütötte, rúgott felé, majd nagy erővel mellkason lökte, ami miatt az idős férfi egyensúlyát vesztve hanyatt esett és fejét az aszfaltba ütötte.
A vádlott ezután távozott a helyszínről, míg a sértett segítségére a közelben lévő járókelők siettek – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
A bántalmazás miatt a sértett életveszélyes fejsérülést szenvedett, ami 8 napon túl gyógyult.
Az ügyész felfüggesztett börtön kiszabását indítványozta a büntetlen előéletű támadóval szemben, aki szabadlábon védekezhet. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt majd.
A címlapfotó illusztráció