
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Tóth Verának az elmúlt egy év testi és lelki kihívásokkal volt teli, miután súlyos szövődményeket okozott nála a koronavírus.
Vera most Instagram oldalán mesélte el rajongóinak, hogy tavaly áprilisi megbetegedése után hónapokig nem tudott úgy énekelni, ahogy arra ő képes, emiatt teli volt szorongással. A testi és lelki megpróbáltatások sokat kivettek belőle, hónapok kemény munkája kellett hozzá, hogy újra önmagára találjon.
Alázatos és kitartó hozzáállása szerencsére meghozta a gyümölcsét. Vera mára leküzdötte szorongását és újra harmóniába került önmagával. Azt írja beért a sok lelki meló, újrakezdte az edzést, és rendszeresen több kilométert fut.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi