
Drog miatt 2000 forintért ölte meg unokatestvérét Szabolcsban
„Jaj istenem jaj istenem, valami ilyesmi lehetett” - ezt hallották a helyiek, miután vasárnap délután kiesett egy hétéves kisfiú egy negyedik emeleti panellakás ablakán Cegléden. Mintegy 12 métert zuhant, csoda, hogy túlélte a balesetet. A kisfiú, a szomszédok szerint, szüleivel volt otthon. Feltehetően egyedül játszott a szobában, amikor felmászott az ablakba neki dőlhetett a szúnyoghálónak, ami vele együtt kiszakadt és a mélybe zuhant. Először ez a parabola antenna tompította a becsapódást, majd egy bokor, amire ráesett a kisfiú. Úgy tudjuk, az egyik ott élő nő vette észre a kizuhant gyereket, miután teregetett a teraszon.
Ő hívta a mentőket és szólt a szülőknek is. A környéken élők már csak a hozzátartozók jajveszékelésére figyeltek fel. Nyilatkoztak a Tényeknek.
A környéket pillanatok alatt ellepték a mentők és a rendőrök. A kisfiú combcsonttörést szenvedett, felmerült a belső sérülések lehetősége is, végül mentőhelikopterrel szállították gyermektraumatológiai osztályra.
A rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen indított eljárást, foglalkozáskörében elkövetett veszélyeztetés miatt.

Drog miatt 2000 forintért ölte meg unokatestvérét Szabolcsban

Ittasan ütött el egy 15 éves biciklist, majd elhajtott Jánoshalmán

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek