
Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat
Villogva és szirénázva próbálták fékezésre kényszeríteni a rendőrök azt a lopott buszt, ami végül áttért a másik sávba, ahol az árokba csapódott, fának ütközött és az oldalára borulva állt meg péntek hajnalban. Az ablakai is kitörtek a 40 milliós járműnek.
Egy 22 éves férfi vezette, aki Jászapátiból lopta el.
A rendőrök szerencséjére a buszban volt GPS, ezért nem vesztették szem elől a tolvajt. Jászapátiból Cegléd, Szolnok érintésével Debrecen felé ment, Nyíregyházánál elfordult Mátészalka felé, Debrecennél visszakanyarodott, ezután érte baleset Püspökladány közelében.
Nem ez volt az első eset, hogy a férfi lopott. A napokban Jászapátiból egy kocsit is elvitt, amit aztán eladott. A nyomozók megtalálták az autót és visszaadták a tulajdonosának.
Mostani akciója során a rendőrök hosszasan, négy vármegyén keresztül, több mint 400 kilométeren át követték. A férfi a balesetben megsérült, kórházba kellett szállítani.

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot