Négy embert késelt meg a tinilány Mosonmagyaróváron, újabb részletek derültek ki

4 embert késelt meg pár órán belül egy 19 éves lány Mosonmagyaróváron szombaton délután. A Tények újabb részleteket tudott meg az ámokfutásról.

Véres a lakás kilincse, de a lábtörlőn és a padlón is vérfoltok látszódnak a mosonmagyaróvári házban, ahol szombaton egy 19 éves lány rendezett brutális őrjöngést. Először a lakásban szúrta meg többször a saját apját és nagyanyját, majd a hatalmas késsel a kezében járkálni kezdett a városban.

Kira augusztus 10-én tűnt el az otthonukból. Szombaton ment haza, úgy tudjuk, szinte azonnal nekitámadt családtagjainak, akiket kishíján halálra késelt.

A szurkálás után a zavart lány az utcán menekült, ahol egy vele szemben sétáló középkorú férfinek ment neki. A gyanútlan járókelőt is megsebesítette, majd innen tovább futott. Egy dohányboltba ment be, ahol látszólag teljesen nyugodtan vett egy vizet, majd itt is megkéselt egy férfit.

A dohánybolt alkalmazottját annyira lesokkolták a történtek, hogy vasárnap dolgozni sem tudott bemenni. Édesanyja vette át a műszakját, nyilatkozott a Tényeknek.

Odament a hűtőhöz, kivett egy ásványvizet és utána leült a földre. A lányom mondta neki, hogy hát itt ezt nem lehet, álljál fel, mit csinálsz? Menjél ki az üzletből és közben meg bejött egy férfi vásárló és a lány fölállt és a férfi vásárlót tulajdonképpen megszúrta a késsel és kifutott az üzletből

– mondta a nő.

Aztán a pár méterre lévő másik dohányboltba szaladt be. Az ott dolgozó nőnek óriási lélekjelenléte volt. Kiszaladt és rázárta az ajtót, a lány így nem tudott onnan kijönni.

Ártatlan járókelőket, vagy akár gyereket, vagy bárkit leszúrhatott volna. Úgyhogy így legalább be lett oda szorítva

– tette hozzá az asszony.

Itt sem állt le, amit csak lehetett összetört. A rendőrök órákkal később tudták csak kihozni. TEK emberei teperték le és megbilincselték meg.

Az elkövető ellen a rendőrség emberölés kísérlete bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást indított.

Mind a 4 sérültet kórházba kellett szállítani.

Egy nő és egy férfi súlyos sérüléseket szenvedett, két férfi könnyebben sérült, helyszíni ellátás után mindannyiukat kórházba szállították a mentők.

Egy ismerősük szerint már korábban is előfordult, hogy a fiatal agresszív volt.

Azt hiszem, amikor beszéltem vele utoljára, akkor mondta, hogy már rendőrségi ügy is volt ezzel kapcsolatban, mert már többször megütötte a mamáját

– árulta el a nő.

Úgy tudjuk a lány pszichiátriai beteg. Valószínűleg nem szedte be a gyógyszereit, ez vezethetett az ámokfutáshoz.

2024. augusztus 26. 08:17
Ukrán kémet fogott el a TEK Budapesten
Veszélyeztette Magyarország szuverenitását.
Sokkoló, kisbabát akartak elrabolni az anyja mellől egy miskolci buszon
Az anyuka tehetetlenségében megfenyegette a férfit.
Agyonvertek egy cuki kisállatot gyerekek, testvérét kislányok mentették meg
Borzasztó állatkínzásról számolt be pénteken közösségi oldalán a Mályi Természetvédelmi Egyesület.
A visszaszámlálás elindult a történelmi magyar pillanathoz
A következő hetekben exkluzív tartalmakkal készül a Tények Plusz, olyan felvételekkel, amiket kizárólag a TV2-n láth...
Az életüket is feláldoznák egy tökéletes képért a szegedi fiatalok
A fiatalok elég veszélyes hobbit választottak.
Tarol a Napló!
Tarolt múlt vasárnap a TV2 Napló című műsora. Diadallal startolt el a műsor, ahol kamerák elé ült a móri mészároskén...
family
A 20 éves anya árulni kezdte a saját gyermekét
Befektette volna a gyerekért kapott közel 8 milliós összeget.
Anyján csimpaszkodik a kis huszármajom
Huszármajom-bébi született a Miskolci Állatkertben. Még csak néhány hónapos, de már most igazi sztár, a látogatók ne...
Különleges virágokat vehettek Gyulán
Különleges bonszaiokat, muskátlikat és petúniákat is vásárolhattak a látogatók a Virágok fesztiválján Gyulán. A rend...
Ukrán kémet fogott el a TEK Budapesten
Ukrán kémet fogott el a Terrorelhárítás Budapesten, erről videó készült. Orbán Viktor az ügyről a kormány közösségi ...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.