Narancs helyett egy mobileszközt vitt magával a gyümölcspulttól a kaposvári férfi

Nagy fogásnak gondolta. Most vádat emelt ellene az ügyészség.

A hetvenes éveiben járó férfi januárban az egyik kaposvári áruházban vásárolt. Észrevette, hogy az árut rendező dolgozó egy ládán hagyta a munkavégzéshez használt, mobiltelefonra hasonlító készüléket – közölte az ügyészség.

Kifejtve, hogy amikor az eladó nem nézett oda, a vádlott felkapta és zsebre tette a több mint kétszázezer forint értékű, készletek rendelésére és ellenőrzésére szolgáló eszközt, majd a kijárat felé indult.


Pechjére az eladó hamar észrevette a készülék hiányát, ezért szólt a biztonsági őrnek, aki a kamerafelvételek gyors visszanézése alapján még az áruházból való távozása előtt feltartóztatta a férfit, aki végül visszaadta a mobileszközt. Ezzel együtt lopást követett el, így az ügyészség most a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában pénzbüntetés kiszabását indítványozta a férfival szemben.

2025. május 17. 18:26
A Tisza Párt lelkes agitátoraként működik Látó János. Ő az az internetes prédikátor, aki – Kocsis Máté tegnapi közlé...
Imával eltűnt platina, agyregeneráció és démonűzés – így próbálja bizonyítani csodatevő képességeit Látó János, Juhá...
Közösségi oldalán elemezte a Tisza konferenciáját az egészségügyi államtitkár.
Vonattal ütközött egy autó pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Apagynál, a kocsit vezető nő életveszélyesen ...
„Forró ősz előtt állunk. A brüsszeliek vérszemet kaptak. Kész a háborús stratégiájuk: Ukrajnát be akarják nyomni az ...
VONATBALESET - A fék helyett a gázra lépett az autós, ezért történt brutális vonatbaleset Apagynál. A vonaton 20-an ...
Igazán izgalmas pillanatokra számíthatunk szombat este, hiszen Londonban összecsap a két legendás klub, a Chelsea és...
family
Egyetlen rossz mozdulat is végzetes lehet, mégis nap mint nap vállalják a kockázatot. Most testközelből láthatjuk a ...
family