
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy mély gödörből ásták ki a rendőrök az asszony holttestét két éve márciusban. A nő az élettársával lakott nyírvasváriban, de a férfi féltékenysége miatt sokat veszekedtek. A tragédia előtt a kegyetlen férfi napokig fahasábbal és húsklopfolóval verte a nőt, aki a sérülésektől eszméletlenül feküdt otthon. Amikor meglátta megijedt, átszaladt a szomszédhoz, aki megnézte a magatehetetlen nőt és azt mondta, hogy hívjon mentőt. A férfi azonban nem így tett, ásóval és hólapáttal ásott egy mély gödröt az istállóba, majd beledobta szerelmét, aki ekkor még élt, mert a halált fulladás okozta.
Ész nélkül, gondolkodás nélkül cselekedtem, amit nem fogtam fel egyáltalán, hogy mit teszek
- ezt mondta a gyilkos az egyik tárgyalásán. A faluban pedig lincs hangulat uralkodott, mert a megölt asszony két gyereket hagyott félárván. A gyerekek apja is kikelve nyilatkozott stábunknak.
Életfogytot üljön, mert nem kellett volna, hogy ilyen gyilkosságot kövessen el
– mondta.
A korábbi férjének júliusban vált valóra a kívánsága.
Mint visszaesőt életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre ítélte a bíróság, ebből pedig legkorábban 25 év múlva szabadulhat a gyilkos. Azonban fellebbezett, ezért az ügy a Debreceni Ítélőtáblára került, ahol kedden perbeszédeket tartották és a férfi az utolsó szó jogán beszélhetett.
Elmondta, hogy nagyon megijedt, amikor megtalálta a sértette eszméletlen állapotban, próbált segítséget kérni a szomszédoktól, sőt még megpróbálta újraéleszteni is a sértettet
– részletezte Fórizs Ildikó a Debreceni Ítélőtábla szóvivője.
Az ítélőtáblán a végső, jogerős döntést jövő héten hirdetik ki.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen