Napokig furikázott a holttesttel a kegyetlen gyilkos

Hat nap alatt két nő életére tört, egyiket brutálisan halálra késelte, majd napokig kocsija csomagtartójában szállította.

A Nyíregyházi Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a kegyetlen férfit, aki hidegvérrel meggyilkolt egy nőt egy másikat pedig életveszélyesen megsebesített.

A 45 éves férfi 2018 novemberében elveszítette az állását és jövedelem nélkül maradt. A korábbi élettársi kapcsolatából származó gyermekei után tartási kötelezettség terhelte, szorult helyzetében kegyetlen módját választotta a pénzszerzésnek.

2018 november közepén, miután egy elhagyatott külvárosi területen szexuális kapcsolatot létesített egy prostituálttal rátámadt a nőre. Először ütlegelni kezdte, majd egy konyhakéssel halálra szurkálta és kirabolta. Mindössze 9000 forintot sikerült zsákmányolnia, ennyi volt a szerencsétlenül járt nőnél. A holttestet ezután egy fekete fóliába csomagolta, majd kocsija csomagtartójába tette, ahol napokig tárolta.

A gyilkosság után hat nappal ismét úrrá lett rajta a pénzszerzési kényszer, ezúttal egy ruházati boltban támadta meg az eladónőt.

A korábban a gyilkossághoz használt konyhakéssel és egy forgópisztollyal felfegyverkezve támadt rá. A pisztoly markolatával arcon ütötte, majd a földre zuhanó nőt leteperte és az hiába könyörgött az életéért, többször megszúrta. Egy közelben tartózkodó járókelő azonban meghallotta a nő segélykiáltásait és azonnal a segítségére sietett. Ekkor az elvetemült férfi zsákmány nélkül kimenekült az üzletből.

Nem sikerült azonban sokáig rejtőzködnie a hatóságok elől, a rendőrök másnap sikeresen elfogták. Miután lefoglalták az autóját előkerült a csomagtartóból a meggyilkolt nő holtteste, akivel napokig utazgatott.

A Nyíregyházi Törvényszék a 45 éves vádlottat nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, kifosztás bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházra és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte – olvasható a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleményében.

A címlapfotó illusztráció (police.hu )

2021. október 18. 10:35
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...