
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A koronavírus feltehetően erősen fog terjedni a nyár során, mivel a társég országai feloldották eddigi járványügyi óvintézkedéseiket - mondta. "A vírus nem fog attól eltűnni, hogy az államok nem figyelik többé" - tette hozzá.
A WHO szakértői szerint az utóbbi hetekben a fertőzöttek száma az európai kontinensen több mint háromszorosára nőtt a korábbinál sokkal gyorsabban terjedő omikron vírusvariáns BA.5 alváltozata miatt. A WHO európai régiójához tartozó 53 országban május végén naponta 150 ezer új esetet regisztráltak, mára ez a szám a napi félmillióhoz közelít. A legmagasabb fertőzöttségi mutatókat Ausztriából, Ciprusról, Franciaországból, Németországból, Görögországból, Luxemburgból és Portugáliából jelentették.
Mindemellett a WHO felhívta a figyelmet arra, hogy míg a télen a halálozások napi száma az európai térségben mintegy ötezer volt, addig mostanra a tavaly nyári szinthez hasonló mintegy napi ötszázra esett.

Kluge reményét fejezte ki, hogy az átoltottság és a számos fertőzés közrehat abban, hogy a fertőzés szövődményei általánosságban kevésbé legyenek veszélyesek, mint a járvány kitörésének idején. Ugyanakkor továbbra is vannak halálesetek és súlyos tünetekkel járó megbetegedések - hívta fel a figyelmet a szakember. "Ezért maradunk a vírus elleni védekezést szolgáló javaslatainknál" - fűzte hozzá.
Kluge szerint azoknak, akiknél légúti tünetekkel önkéntes karanténba kell vonulniuk, fel kell venniük az előírt oltásokat, és szájmaszkot kell viselniük a forgalmas köztereken. Mindemellett továbbra is fontos a fertőzési láncolatok nyomon követése, különben sokáig észrevétlen maradhatnak új terjedési mintázatok és mutációk. Egyben felszólította az országokat az átoltottság növelésére, mert - mint fogalmazott - a nagyfokú immunitás fontos szerepet játszik a további halálesetek elkerülésében.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen