
Nagyon eldurvult a szomszédvita Vaspörön, egy kutyát meg is késeltek
Állatkínzás és súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatták ki a konfliktus két szereplőjét a rendőrök.
Tenyek.hu 2024. április 08., hétfő 13:40
Egy vaspöri nő tett bejelentést a rendőrségre április 5-én dél körül, hogy szomszédja megszúrta a kerítésoszlophoz kikötött kutyáját egy késsel. Elmondta, hogy erről videót is készített a telefonjával.
A felvétel alapján kiderült, hogy a 33 éves asszony, aki évek óta haragban van a mellette lakókkal, aznap is összeszólalkozott a családfővel az utcán. A vita úgy elharapódzott, hogy egy öntözőkanna vízzel leöntötte a férfit, majd a kikötött belga juhászkutyát eloldotta a pórázról, ami megharapta az 55 éves férfit. Ezután a szomszédok kutyái is egymásnak estek, a férfi pedig újra megszúrta a már megsebesített állatot, és többször belerúgott a sajátját marcangoló másik kutyába – közölte a rendőrség.
A nyomozók kihallgatták a konfliktus mindkét szereplőjét. A férfival szemben állatkínzás vétség, a nő ellen pedig súlyos testi sértés kísérlete miatt indult büntetőeljárás.
Fotók: police.hu
+Ez is érdekelheti

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött


