
Figyelmeztet mindenkit a rendőrség
A nő 2012. december végétől 2021. március közepéig egy borsodi kistelepülésen lelkipásztorként dolgozott. 2019. augusztusában megkereste az egyházközség képviselőjét, akitől azzal az indokkal, hogy saját vállalkozást szeretne beindítani, 3 millió forint kölcsönt vett fel, majd ismételten kért tőle további 2,5 millió forintot.
2020. májusától augusztus végéig magánszemélyektől vett fel kölcsönöket olyan indoklással, hogy az életbiztosítását akarja lejárat előtt felszabadítani, letéti jegyét szeretné kiváltani, továbbá többször a parókia tetőszerkezetének cseréjére, javítására kért pénzt, 500.000 - 10 millió forint közötti összegekben. Volt olyan, akitől rövid időn belül többször kért kölcsön, „egyházi célokra”. A nő a kölcsönöket nem akarta, és nem is tudta visszafizetni. Összesen 46 millió forintot csalt ki a sértettektől hivatását felhasználva, amelyhez vagy készpénzben jutott hozzá, vagy a sértettek a bankszámlájára utalták. Az ügyészség a büntetlen előéletű nővel szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott – írta holnapján az ügyészség.
Címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Figyelmeztet mindenkit a rendőrség

Gyerekek is megsérültek egy részeg miatt a 31-esen

Narancssárga riasztás lépett életbe, mutatjuk, hol van nagy veszély

Életet mentett a mentők új, videós távdiagnosztikai rendszere

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon