
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
A műsor első szakaszában most is az előválogatók és a középdöntő várja majd a nézőket, az élő adások alkalmával pedig a 12 döntős sorsának alakulását követhetik figyelemmel. Az énekesek látványos élő showkban próbálják majd hétről-hétre a legtökéletesebben hozni mind hangban, mind megjelenésben az ikonikus külföldi és hazai előadókat.
A mesterek székeiben az első szériában is részt vevő Tóth Gabi és Pápai Joci mellett, Köllő Babett és Majka foglal majd helyet. Babettnek és Majkának sem lesz teljesen ismeretlen a terep, hiszen korábban mindkettőjüket láthattuk zsűriként, ám most egy kicsit komplexebb feladat vár rájuk. Amellett, hogy ítészként kell helytállniuk, a versenyzők mesterei lesznek, akik végigkísérik felkészülésüket és segítik őket a műsorban.
Majka és Babett már alig várja, hogy kialakuljanak csapataik, és megkezdhessék a közös munkát az énekesekkel.
„Nagyon boldog voltam mikor megtudtam, hogy a mesterek között lehetek, ráadásul egy ilyen csapatban. Ez egy egészen másfajta kihívás, mint zsűrinek lenni, sokkal összetettebb. Hiszen itt saját csapatom lesz, saját versenyzőim, akiket hétről-hétre fel kell majd készítenem és átadni a tudásom legjavát. Tudni kell rólam, hogy maximalista vagyok, ahogy a színházi szerepeimnél magamtól is a legtöbbet várom, úgy valószínűleg a versenyzőim esetében is fontos szempont lesz, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Nagyon várom ezt a számomra is újfajta kihívást” – mondta Köllő Babett.
„Örülök, hogy elvállaltam ezt a műsort, mert mindig is szerettem a zsűrizést, és azt a spontaneitást, amit csak egy élő showban élhetsz át estéről-estére. Ugyanakkor soha nem pártfogoltam még tehetségeket, sosem volt erre időm a saját projektjeim mellett, pedig mindig is érdekelt. Picit félek is tőle, mert az ilyen típusú műsorokban nagyon részrehajló tud lenni az ember, a saját versenyzőivel. Biztos, hogy őszinte leszek mint mindig és sokszor nem esik majd jól, ha meg kell mondanom egy előadónak, ha rossz amit csinál, és ezzel összetöröm az álmait” – tette hozzá Majka.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval