
Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!
A miniszter elmondta, az adó részletszabályai a hétvégén jelennek meg a Magyar Közlönyben.
Megjegyezte, a többek között a bankokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, valamint a légitársaságokat érintő extraprofitadók célzottak és átmenetiek.
"A háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika árát tehát nem az embereknek kell megfizetniük" - mondta. Hozzátette: az emelkedő kamatok és árak révén a bankok és a nagy multicégek olyan jelentős extrahaszonra tettek szert, amiért nem dolgoztak meg, ezt pedig be kell vonni a közteherviselésbe.
Nagy Márton megerősítette, a kabinet folyamatosan figyelni fogja, hogy az extraprofitadó által érintett cégek áthárítják-e terheiket a fogyasztókra, majd gyorsan és keményen fellép, ha ez esetleg megtörténne.
A miniszter szólt arról is, a kormány önmagán végzi a legnagyobb spórolást.
A kabinet 10 százalékkal csökkentette a minisztériumok költségvetését, ami 2022-ben 581 milliárd forint, jövőre pedig 500 milliárd forint megtakarítást jelent - mondta.
Kiemelte, a kormány emellett az állami beruházások átütemezésével és halasztásával 2022-2023-ban összesen 1150 milliárd forintot takarít meg. Nagy Márton közölte, a kormány a következő hetekben, az infláció alakulását figyelembe véve dönt az élelmiszerek és üzemanyagok, július 1-jén lejáró árstopjának sorsáról. Ezzel összefüggésben megjegyezte, a kabinet tapasztalatai szerint egyelőre nem tetőzött ezeknek a termékeknek a drágulása.
A miniszter elmondta, a rezsivédelemből ki kell lépniük az önkormányzatoknak és a gazdálkodó szervezeteknek, így az a jövőben újra csak a családoknak marad elérhető. Nagy Márton emlékeztetett, a rezsicsökkentési szabályok eredetileg is a családoknak szóltak, a kormány a koronavírus-válság miatt döntött úgy 2021 végén, 2022 elején, hogy abba az önkormányzatok, valamint a kis- és középvállalatok is beléphessenek.
A kis- és középvállalatok, valamint az önkormányzatok jelentős része ki tudja termelni a nagyobb energiaszámlákat - tette hozzá.
Kiemelte, az új kormányzati intézkedések évente több mint 2000 milliárd forintos megtakarítást jelentenek és elérhetővé teszik az idei 4,9 százalékos, és a jövő évi 3,5 százalékos GDP-arányos hiánycélt.
A tárcavezető kijelentette, a kormány továbbra sem köt kompromisszumot abban, hogy a családok érdekében megvédi a teljes foglalkoztatottságot, a nyugdíjak vásárlóerejét, a családtámogatásokat, valamint a rezsicsökkentést.

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron

Késes ámokfutó ugrott be egy budapesti óvoda udvarára