Nagy erőkkel vonult ki a TEK Szekszárdra - videóval

A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak közreműködésével elfogtak egy 32 éves szekszárdi férfit, aki hónapok óta bántalmazta a feleségét - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta, hogy az asszony kért segítséget a szekszárdi rendőröktől, mert megelégelte, hogy férje hónapok óta lelkileg, testileg bántalmazza. A nő több olyan esetről számolt be a nyomozóknak, amikor a férfi egy-egy vita után, máskor ok nélkül ütlegelte.

Felmerült az is, hogy a férj nem csak a felesége ellen követett el bűncselekményeket, illetve, hogy otthonában fegyvert is tart, ezért elfogásához a nyomozók a TEK segítségét kérték. A lakásban tartott kutatás során légpuskát és gázriasztó fegyvert találtak a rendőrök.

A férfi, akit kapcsolati erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, elismerte, hogy rendszeresen bántalmazta feleségét.

A közlemény szerint a gyanúsított felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el tettét. A bíróság a hétvégén elrendelte a letartóztatástát.

MTI

2025. szeptember 08. 13:03
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
GYILKOSSÁG - Halálra késelte ismerősét egy brit férfi hétfőn hajnalban Budapesten, a hetedik kerületben. Szórakozni ...
Nyolc méteres uszályban vonult az oltár elé Mikes Anna, a gyűrűket pedig Krausz Gábor kislánya, Hannaróza vitte oda ...
family
A lopás másnapján visszavitte az ellopott holmit, mivel rájött mégsem a megfelelő méretet „vitte” el a boltból.
A Munkácsy-kiállítás 20 ezredik látogatóját köszöntötték hétfőn délelőtt Hajdúszoboszlón. A tárlatot a világhírű mag...
Még a baloldali elemzők is elismerték Orbán Viktor sikerét. Nagy Attila Tibor szerint, ha csak a két kötcsei beszéd ...