
Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat
Óriási vértócsa volt a földön a debreceni lakóház előtt, melynek hatodik emeletéről több nehéz betondarab zuhant le péntek délelőtt. Egy idős férfi pont akkor sétált arra, amikor egy több kilós tömb lezuhant, a betondarab pedig fejen találta. A férfi brutális koponyasérülést szenvedett. Azonnal mentőt hívtak hozzá, kritikus állapotban vitték kórházba.
A szomszédok a horrorisztikus baleset után azt mondták, most félnek a falak közelébe menni.
Ezen túl nyilván, hogy félünk és meggondoljuk, mert a férjem agyvérzést kapott, beteg és lassan tud jönni, persze, hogy félünk
– mondta egy ottlakó a Tényeknek.
Információink szerint a ház több mint 50 éves. Egy másik nő azt mondta, még sosem történt hasonló baleset itt, ráadásul azért is érte őket váratlanul, mert az épület nem tűnik rossz állapotúnak.
Le vagyunk döbbenve, de egyszerűen nem tudom...Nem látszik, hogy omladozna ez a ház
– tette hozzá.
Rendőrségi szalaggal kerítették el a baleset helyszínét, a katasztrófavédelem emberei pedig átvizsgálták a ház falát és a meglazult vakolatdarabokat eltávolították.
Információink szerint az idős férfinek továbbra is válságos az állapota.

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg