Nagy árat fizetett Tóth Gabi a sikerért

Az utóbbi hetekben barátokat veszített el, meghurcolásokon, megalázásokon ment keresztül.

Nagyon nehéz volt az énekesnő számára az elmúlt két hét. Nagy szüksége volt a hitére, szerettei támogatására, hogy kibírja a megpróbáltatásokat. Gabi közösségi oldalán osztotta meg rajongóival, mennyire próbára tette ez az időszak. Azt írja bőven kijutott neki megalázásból, meghurcolásból és megbélyegzésből, cserbenhagyásból, hiszen még barátai között is akadt olyan, aki elfordult tőle.

Gabi túl van ezen a megpróbáltatásokkal teli időszakon. Családja támogató szeretetével nem csak túlvészelte a nehéz heteket, de nagyon sok értékkel is gazdagodott. A történteknek köszönhetően erősebb és bátrabb lett. Arról is beszámolt ugyanis a posztban, hogy a sok bántás mellett rengeteg támogatást is kapott, a régi barátok helyére újak érkeztek, és elmondhatatlanul sok emberi szeretettel ajándékozta meg a sors. 

”Megannyi kedves és bátorító üzenetet és örömkönnyeket kaptam tőletek a bántások mellett! Győzött a szeretet! Győztünk!! ”- írja a bejegyzésben.

Megható módon mond köszönetet a posztban mindazoknak, akik mellette álltak és állnak, támogatják és szeretik őt. A sztárt az Instagramon is nagyon sokan kedvelik és támogatják, a bejegyzés néhány óra alatt több mint 101 ezer kedvelést kapott.

2021. szeptember 13. 10:37
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family