
Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat
A fonyódi férfi a minap kora reggel megvárta, míg volt barátnője a munkahelye előtt kiszáll autójából, ekkor támadott. Az agresszor saját kocsijával is megállt, kipattant belőle és trágár szavak kíséretében rátámadt a nőre, ököllel ütötte, fojtogatta, még a ruháját is széttépte. A nő kétségbeesetten próbált segítséget kérni, de támadója földhöz vágta telefonját, majd autójában is kárt tett.
A megtámadottnak végül sikerült elmenekülnie a szemtanúk pedig értesítették a hatóságokat, ekkor a férfi már kereket oldott, de a rendőrök nem sokkal később elfogták.
A nő a támadás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A 49 éves férfit bűnügyi őrizetbe vették, és eljárást indítottak ellene. Garázdaság, rongálás, könnyű testi sértés és ittas vezetés miatt kell felelnie – írta meg a Somogy megyei hírportál.

A fotó illusztráció: police.hu

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot


