Most érkezett: megjelent a majomhimlő Magyarországon is

A hírt Müller Cecília országos tisztifőorvos jelentette be kedden.

Müller Cecília kedden Budapesten sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Magyarországon is azonosították a majomhimlőt egy 38 éves férfinél.

Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy nem terjed könnyen, csak szoros kontaktussal. A betegség 2-4 hétig tart.

A majomhimlő, amelynek több esetét fedezték fel Európában és Észak-Amerikában, ritka afrikai betegség, amelyből a beteg általában spontán módon gyógyul meg. A vírus állati szervezetből terjed emberre.

Nagy-Britanniában újabb 71 esetet azonosítottak - közölte az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Hivatala hétfőn, így május 7. óta 179-re nőtt a fertőzöttek száma.

Spanyolországban a hét végén huszonkettővel nőtt a fertőzöttek száma és elérte a százhúszat - közölte hétfőn a spanyol egészségügy-miniszter.

Portugáliában péntektől hétfőig huszonkettővel, kilencvenhatra nőtt a fertőzöttek száma.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

A betegséget, amelyet első ízben 1970-ban azonosítottak embernél a Kongói Demokratikus Köztársaságban, jelenleg tucatnyi afrikai országban tekintik endemikusnak, azaz csakis az adott helyhez kötődőnek.

A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartoznak. Az ember és ember között nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal bizonyos fokú védelmet nyújtanak ellene.

Rosamund Lewis, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) vezető majomhimlő-szakértője hétfőn egy londoni tanácskozáson arról beszélt, hogy a WHO "nem gondolja", hogy a majomhimlő Afrikán kívüli megjelenése világjárványhoz vezetne. De hozzátette: továbbra sem világos, hogyan adják tovább a betegséget a tüneteket nem mutató fertőzöttek.

Arra kérdésre, hogy a járvány átalakulhat-e pandémiává, Rosamund Lewis, aki a WHO Egészségügyi Vészhelyzeti Programjának technikai vezetője is, kijelentette: "nem tudjunk, de nem hisszük". Majd ismételten hangsúlyozta: "jelenleg nem tartunk globális világjárványtól". Májusban több mint 300 majomhimlős fertőzöttet jelentettek, többségében Európából.

A WHO jelenleg azt vizsgálja, hogy a járvány minősíthető-e "nemzetközi aggodalomra okot adó lehetséges közegészségügyi veszélyhelyzetnek". Egy ilyen veszélyhelyzet kihirdetése, mint történt az új típusú koronavírus okozta Covid-19, vagy az ebola esetében, felgyorsítaná a kutatást és a járvány fékentartásának finanszírozását.

Kapcsolódó tartalom:

Újabb információk érkeztek a majomhimlő első magyar fertőzöttjéről

2022. május 31. 15:15
Sebestyén József kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító k...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...
A nyugdíjasok a postán átvehetik majd az élelmiszer-utalványt, ha a kézbesítés sikertelen - tájékoztatta a Kormányza...