
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
A hangfelvételen az hallható, hogy egy édesapa beszélget az Eötvös József Gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány kuratóriumi elnökével, a párbeszédben pedig többször felbukkan az iskola igazgatójának, Moss Lászlónak a neve is. A felvétel alapján egy édesapa gyermeke a felvételin nem érte el a megfelelő pontszámot, de félmillió forintért mégis bekerülhet a neves gimnáziumba. A Metropol arról is ír, hogy a hatóságok is vizsgálódnak már a korrupciógyanús ügyben, emellett a lap felhívta a figyelmet arra is, hogy az elit budapesti gimnázium az élen jár a tanártüntetésekben.
A Mediaworksnek sikerült mikrofonvégre kapnia Moss László igazgatót, aki azonban nem volt hajlandó érdemben kommentálni az ügyet, sőt a stábot arra is felszólította, hogy ne kísérjék, ne kérdezzék.
Így arra a kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, hogy lemond-e az iskola vezetéséről.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek