Mosonmagyaróvári vérengzés: fotón a fiatal elkövető

Négy embert összeszurkált, a TEK-nek kellett beavatkoznia. 

Vérfürdőt rendezett egy fiatal lány szombaton délután Mosonmagyaróváron. A Kisalföld.hu információi szerint a 19 éves támadó először nagymamáját és édesapját késelte meg az Ipartelepen lévő otthonukban. Több mint tíz alkalommal szúrt, ezt követően pedig távozott, és a belváros felé vette az irányt.

A hozzátartozókhoz mentőhelikopter érkezett, mindkettejüket kritikus állapotban szállította kórházba.

A fotó illusztráció: MTI/Lakatos Péter

A fiatal azonban folytatta a vérengzést, és a Zichy Mihály utcában megszúrt egy vele szemben sétáló embert, majd egy Fő utcai dohánybolt előtt egy másik személyt is megkéselt. Ezután bement az üzletbe, ahol fenyegetőzni kezdett, az eladó azonban kirohant, és rázárta az ajtót.

A Terrorelhárítási Központ röviddel negyed hat után öt autóval vonult ki a helyszínre. A rendőrség este azt közölte, a trafikban elfogták a tinédzsert, majd előállították és őrizetbe vették. Emberölés kísérlete miatt indult vele szemben büntetőeljárás. 

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Hírportál úgy értesült, a rémes ámokfutást egy korábban eltűnt lány követhette el. A 19 éves Zs. Kirának még augusztus 10-én este veszett nyoma, életjelet nem adott magáról, és a rendőrök is keresték, fényképét ekkor tették közzé a police.hu oldalon.

Fotó: police.hu

2024. augusztus 25. 08:57
Sziklafalnak csapódott egy ejtőernyős a Gerecsén - Fotók
A sportoló szerda délután szállt fel, ám repülés közben nyoma veszett.
Elképesztő, milliós kártérítést is kaphat az Árpád hídi gázoló
A vizsgálat szerint akkor tört el a kulcscsontja, miután halálra gázolta a 26 éves biciklist, és a másik autós, akiv...
Véget ért a TV2 sztárjának kapcsolata, kamerák előtt hagyta faképnél a párja
Feszült pillanatokat okoztak egymásnak.
Hétvégén fokozódnak az izgalmak a TV2-n
Elképesztő párbajokkal, rengeteg derűs és feszült pillanattal indult a Sztárban sztár 10., All Stars évada. A különl...
Jon Bon Jovi mentette meg egy nő életét
A nő le akart ugrani.
Dömötör: egyre népszerűbb a Digitális Állampolgárság Program
Egyre népszerűbb a Digitális Állampolgárság Program, a számok is ezt mutatják - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiro...
Újabb részletek derültek ki hajdúböszörményi gyilkosságról
Brutálisan megkéselte feleségét és az anyósát egy hajdúböszörményi férfi szerda este. A gyilkos ezután a 4 éves kisf...
Brutálisan megkínoztak egy 9 évest Nagybaracskán, borzasztó, amit vele tettek
Kegyetlen módon kínoztak meg osztálytársai egy 9 éves kisfiút Nagybaracskán néhány napja. Lefogták a gyereket és egy...
Tények este teljes adás, 2024. szeptember 12., csütörtök
GYILKOSSÁG - Halálra szúrta feleségét, majd anyósát is megkéselte egy hajdúböszörményi férfi. Elmenekült, magával vi...
Tények röviden, 2024. szeptember 12., csütörtök
Tények röviden adás

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.