
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szerint a férfi március 08-án bement egy tatabányai áruház női mosdójába, majd az elválasztó paravánok alatt először a tőle jobbra, majd a tőle balra lévő területre átdugta a mobiltelefonját, és azzal rögzítette két nő WC használatát. Az egyik nő az átnyújtott telefont észrevette, ezért kiabálni kezdett, és megpróbálta a készüléket elvenni a férfitól, aki azt a paraván alatt visszarántotta.
A vádlott a folyosón próbált menekülni, azonban a nők utána siettek, és a karjait megfogták. Az elkövetőt végül egy nekik segítő férfi és egy biztonsági őr segítségével tartották vissza a rendőrség érkezéséig.
Az elkövető ezen kívül háromszor italt, egyszer nyakláncot és cipőt, egyszer powerbankot lopott két tatabányai üzletből. A cipőt úgy próbálta ellopni, hogy azt a próbafülkébe bevitte, arról az áruvédelmi eszközt csípőfogóval levágta, majd a cipőt a lábára felvette. A biztonsági szolgálat az áruházból távozni akaró férfit feltartóztatta.
A Tatabányai Járási Ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a férfi felfüggesztett szabadságvesztést kapjon, a próbaidő tartamára rendeljék el a pártfogó felügyeletét, a mobiltelefont és a csípőfogót pedig kobozzák el.
A címlapfotó illusztráció.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen