vesztegetés

Molnár Zsolt 40 millió forint vesztegetési pénzt vett át az Olimpia parkban

Horváth Csabán és Tóth Csabán kívül egy harmadik szocialista politikus, Molnár Zsolt is kapott vesztegetési pénzeket Fuzik Zsolttól. Az MSZP-s honatya az iratok szerint 40 millió forintot vett át az Olimpia parkban – írta meg a Magyar Nemzet

2022. február 28. 08:16

A Magyar Nemzet információi szerint a költségvetési csalással gyanúsított Fuzik Zsolt 2021 őszén vádalkut kötött a nyomozókkal és több általa ismert, politikusokat érintő bűncselekményről is beszámolt. A férfi vállalta a hazugságvizsgálatot, a poligráf szerint igazat mondott, amikor a vesztegetésekről vallott.

Mint ismert, Fuzik Zsolt is azon gyanúsítottak között van, akikre 2021 nyarán csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával, a hatóságok szerint társaival 19 milliárd forint értékben állítottak ki fiktív számlákat. A hamis dokumentumok a SYS IT Services Kft.-nél és a hozzá kapcsolódó gazdasági társaságoknál keletkeztek. A számlák segítségével a csalók a saját jövedelmüket növelték és a vesztegetési pénzeket is így fizették. Fuzik vallomásaiból olyan kép bontakozik ki, hogy a férfi afféle intéző volt a cégcsoporton belül, akire a főnökei a piszkos munkát, a vesztegetési pénzek átadását bízták más feladatok között.

Így kerülhetett képbe a zuglói parkolási ügyekben is, ahol a SYS IT Services alá tartozó egyik cég nyerte el a parkolásüzemeltetési feladatokat. Itt 2017 és 2019 között vallomása szerint Fuzik Zsolt minimum 250 millió forintot, a profit felét adta át Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselőnek és Horváth Csaba fővárosi MSZP-s politikusnak, aki 2019-től a kerület polgármestere lett. Azt nem tudni, hogy Tóth és Horváth milyen arányban osztozott a negyedmilliárd forintnyi vesztegetési pénzen, ám a későbbi kerületi vezető néhány alkalommal ezen felül is kért és kapott pénzt.

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

A múlt héten egyébként az üggyel összefüggésben az ügyészség kezdeményezte Tóth Csaba mentelmi jogának a felfüggesztését. Fuzik Zsolt azonban nem kizárólag Zuglóban dolgozott, a SYS IT Services fővárosi pályázatába is bevonták. A cég 2019 nyarán nyert el egy jelentős közbeszerzést, amely alapján két éven át milliárdokért működtethették a BKV informatikai rendszereit. Ebben az ügyben bukkant fel Molnár Zsolt és társa, akik a pályázat beadása előtt keresték fel a SYS IT-t azzal, hogy „nem támadják meg a szerződést”, ha fizetnek nekik. Molnár 40 milliót kért, a társa 30-at és a megállapodás szerint a „díj” két évre szólt.

A vallomás szerint Molnár Zsolt kezdetben bizalmatlan volt Fuzikkal szemben, a pénzátadást ezért egy közös ismerősük, Z. Zs. segítségével akarták lebonyolítani, ám a tervezett találkozók meghiúsultak. A vallomásrészletek alapján nem világos, hogy Fuzik Zsolt miért nem tudott találkozni a közvetítővel, ám később az MSZP-s országgyűlési képviselő maga jelentkezett nála.

„2019 második felében 40 millió forint vesztegetési pénzt adtam át Molnár Zsolt országgyűlési képviselőnek” – jelentette ki vallomásában Fuzik Zsolt. A pénz átadásának a körülményeiről elmondta, Molnárral 2019. augusztus 6-án találkoztak délelőtt 10 órakor a Casa Bianka étterem előtt, az V. kerületben, ahonnan az Olimpia parkba sétáltak.

Fuzik a pénzt egy fekete bőr irattáskában vitte magával. A parkban leültek egy padra, majd odaadta a politikusnak a táskát, aki megköszönte és azt mondta: „rendben vagyunk”. Fuzik Zsolt vallomásában megemlítette, hogy a táskát nem kapta vissza. Molnár Zsolt a vesztegetésről szállingózó hírekre a múlt héten pénteken az ATV-ben reagált, ahol igyekezett előre menekülni. Közölte, valóban találkozott Fuzik Zsolttal és egy padon ülve beszélgettek az Olimpia parkban, de tagadta, hogy pénzt vett volna át a férfitól.