A karácsonyt, amelynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), a nyugati kereszténység december 25-én, a Julián-naptárt használó keleti keresztény egyház pedig január 7-én tartja. A kereszténységnek a húsvét után ez a második legnagyobb, ugyanakkor gyakorlatilag a legjelentősebb, legelterjedtebb, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.
A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus Szűz Máriától született Betlehemben, ennek Dionysius Exiguus apát által az 5. században kiszámított időpontja lett az egész földkerekségen általánosan elfogadott időszámítás kezdőpontja. A magyar karácsony szó gyökere valószínűleg a latin incarnatio (megtestesülés), más felfogás szerint a szláv jövevényszavaink legősibb rétegéből származó, a téli napfordulóra utaló korcun (átlépő) igenév. E szóval a magyaron kívül csak a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok jelölik az ünnepet. A magyarban él a "két karácsony" kifejezés is: a "nagykarácsony" december 25., karácsony napja, a "kiskarácsony" pedig újév napja, január 1-je.
Mivel az evangéliumok nem nyújtottak támpontot Jézus pontos születésnapjának megállapításához, kezdetben többféle időponthoz kötötték, majd évszázadokig január 6-án, vízkeresztkor ünnepelték. A karácsony időpontja a 325-ben tartott niceai zsinaton különült el a vízkeresztétől, és került át december 25-re. (Az ortodox keresztényeknél szintén december 25. a dátum, de a Julián-naptár késése miatt ez a Gergely-naptár szerint január 7-ére esik.) A korban népszerű Mithrász-kultuszban is a téli napforduló idején ünnepelték a Napisten születésnapját, a sötétség feletti győzelmét, ami alkalmat teremtett a kereszténység számára a pogány ünnep ellensúlyozására, illetve új eszmeiséggel való megtöltésére.