
Mint a filmekben, autós üldözés, baleset, szökés, mindez a Jászságban
Szirénázó rendőrautó, autós követés, baleset, szökés, elbújás, elfogás. Ennek lehettek szemtanúi, akik még csütörtökön Jászfelsőszentgyörgy felé közlekedtek. Pont, mint a filmekben, csak ez a Jászságban történt.
Tenyek.hu 2023. július 16., vasárnap 08:21
Egy jászapáti lakos tett bejelentést július 13-án délelőtt a Jászberényi Rendőrkapitányságon, és elmondta, hogy a háza elől ellopták 4 millió forint értékű autóját. Szerencsére a jármű rendelkezett műholdas nyomkövetővel, így a jászsági rendőrök a nyomába eredtek, és Jászfényszarunál érték utol. Az egyenruhások jelzésére a sofőr nem állt meg, egészen addig, míg Jászfelsőszentgyörgy területén egy fának ütközött – közölte a rendőrség.
Fotók: police.hu
A vezető ekkor kipattant a kocsiból és elszaladt. Két utasát a rendőrök a helyszínen elfogták, majd a menekülő férfi keresésére indultak. A sofőrt egy napraforgótábla közepén megbújva, hason fekve találták meg a rendőrök. Elfogták és előállították. Az már csak apró adalék, hogy sofőrnek nincsen jogosítványa.

A nyomozóknak nem volt ismeretlen az amerikai filmekben szereplő mozzanatokat megjelenítő autótolvaj. Júliusban egy jászladányi házból arany ékszereket lopott, egy másik ingatlanból az ott alvó sértettek mellől mobiltelefonokat, arany ékszereket tulajdonított el, valamint a konyhában talált indítókulcsot magához vette, és a ház előtt parkoló járművel távozott.
A 29 éves jászladányi férfit kifosztás bűntett és kétrendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
+Ez is érdekelheti

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád



