
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság állatkínzás miatt folytat eljárást egy állatvédelmi alapítvány feljelentése alapján - írta a police.hu.
A 46 éves törökszentmiklósi férfi házának portáján a német dog kutyáját egy 5 méter hosszú láncon tartotta. A szemle során jelenlévő állatorvos megállapította, hogy a láncon tartás miatt a kutya senyves állapotba került, testén felfekvések keletkeztek, nyakán körkörösen kiterjedt hámsérülés és nyílt seb volt látható. A kutyus erősen alultáplált, gerince, bordája, lapockája, medencéje kilátszott.

Fotó: police.hu
Az állatkínzó beismerte a bűncselekmény elkövetését, kijelentette, nem is tart igényt a kutyusra.
Az állatvédelmi alapítvány befogadta Deriket, aki gyógyulását követően remélhetőleg hamarosan gondos és felelős gazdihoz kerül.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen