
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az elvetemült férfi felesége kiskorú unokájával, aki még a 12. életévét sem töltötte be nagyon jó viszonyt alakított ki. Sok közös programot csináltak együtt, horgásztak, együtt gondozták az állatokat, de a kislány a mezőgazdasági munkákban is szívesen segített.
Amikor a pedofil férj már megfelelő bizalmi viszonyt alakított ki a gyermekkel 2018-tól kezdődően szexuálisan molesztálni kezdte. Pornófilmeket mutatott neki és rendszeresen szexuális cselekményt követett el rajta. A kislánynak édességeket, illetve nagyobb értékű ajándékokat vásárolt, és arra kérte hallgasson a történtekről.
A gyermek 2020-ban többször megkérte a férfit, hogy hagyja őt békén, ő azonban erre nem volt hajlandó.
A kislány miután nem bírta tovább a vele történteket mindenről beszámolt az iskola pszichológusnak, így bukott le a pedofil ragadozó. A gyermek édesanyja feljelentést tett a rendőrségen.
A férfi ellen a Fejér Megyei Főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat – olvasható a Fejér Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen