
Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható
Egy fegyveres kommandós fogta le a megbilincselt horroranyát, amíg lányát lekísérték a lépcsőn. A TEK emberei kedden szabadították ki a 12 éves kislányt a kegyetlen nő és párja házából. A család otthona mindenhol náci jelképekkel volt tele, még a fűnyírón is horogkereszt volt. A gyereket az anyja bezárva tartotta, testileg és lelkileg is bántalmazta.
A környékbelieknek fogalmuk sem volt róla, hogy egy gyerek is él a házban. A 49 éves osztrák horroranya ellen már európai elfogatóparancsot is kiadtak, ugyanis kislányán kívül, két fiát is kínozta. Mindez még Ausztriában derült ki, miután a fiai elmenekültek a nőtől és feljelentették.
Az osztrák rendőrök úgy szereztek tudomást erről az esetről, hogy az anyuka középső fia megszökött otthonról, miután elege lett ebből a lelki és testi terrorizálásból, amit az édesanyja elkövetett vele és a testvéreivel szemben. Erre akkor került sor, mikor az idősebbik fiú felnőtté vált és elhagyta a családot. Ekkor az anyuka egyedül maradt a 12 éves kislányával
– mondta a Tényeknek Kész-Varga Mónika a nemzeti nyomozóiroda szóvivője.
A nő azonban Magyarországra menekült, és magával hurcolta a lányát is, először Vas vármegyébe. Viszont megtudta, hogy már a magyar hatóság is keresi, így továbbállt, és a Zala vármegyei Türjén bujkált. Idő közben pedig összeköltözött a kistelepülésen egy veszélyes, neonáci nézeteket valló férfival.
Néhányan tisztában voltak a férfi nézeteivel, de azt nem tudták, hogy egy gyermekbántalmazót bújtat.
A házat golyóálló mellényben és felfegyverkezve közelítették meg a kommandósok, erre jó okuk volt.
Feltehető volt, hogy a férfinek fegyvere lehet, ezért az akció végrehajtásához a nemzeti nyomozóiroda, a Terrorelhárítás Központ műveleti egységének a segítségét kérte
– tette hozzá a szóvivő.
A náci jelképek és könyvek mellett több fegyvert is találtak a házban. A kommandósok elfogták a kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított nőt, aki borzalmas körülmények közt tartotta bezárva a 12 éves kislányt. Miután kiszabadították a házból, a rendőrök biztonságba helyezték a gyereket. A nőt hamarosan átadhatják az osztrák hatóságoknak.

Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették

Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére

Liftben erőszakoskodott egy idős nővel Miskolcon

Árokba borult egy autó Tótkomlósón, a tetején állt meg

Cserbenhagyás Kecskeméten, zebrán sodortak el egy biciklist - Fotók