
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Rokonaival vett részt egy szülinapi bulin egy VIII. kerületi szórakozóhelyen az a férfi, akinél zárás után elpattant a húr.
Az ügyészség keddi közleménye szerint 2021 júliusában történt az eset, amikor is a 21 éves férfi az épületből kifelé menet összeszólalkozott egy utcán álló társasággal.
Rögtön dulakodás támadt, egy arra sétáló azonban megpróbálta megnyugtatni a feleket. Nem jött be.
Az ingerült alak megfordult, majd egy olyat behúzott a békés szándékú férfinek, hogy az a földre zuhanva eszméletét vesztette. A támadó megérezhette a vérszagot, ugyanis a magatehetetlen áldozatát tovább ütötte, sőt fejét többször megtaposta.
Hiába próbálták megakadályozni az ott lévők a totális leszámolást, a földön fekvő férfi ismerősét is üldözőbe vette az elvetemült pofonosztó.
Rövidesen visszatért az utcán heverő áldozatához, és ott folytatta, ahol abbahagyta, ütötte-vágta.
Két szolgálaton kívüli rendőr érkezésének köszönhetően hagyta abba a kegyetlenkedést, majd elmenekült.
Mivel az eszméletlenre vert járókelő szakszerű és gyors orvosi ellátásban részesült, brutálisan súlyos sérülései ellenére is sikerült megmenteni az életét.
A 21 éves, büntetett előéletű férfit pedig különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével vádolja a Fővárosi Főügyészség és fegyházbüntetést kér rá, igaz, jelenleg egy másik bűncselekmény miatt van hűvösön.
Címlapfotó: Magyarország Ügyészsége/YouTube

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen