Milliókkal húzta le az időseket, rendőrkézen az unokázós csaló

A 37 éves férfi annyira hihető történettel verte át az időseket, hogy minden pénzüket átadták neki.

Egy idős nőt július 2-án hívta fel otthonában egy idegen, majd 10-15 millió forintot követelt azzal az indokkal, hogy a nő unokáját letartóztatták és a szabadítására pénzre van szükség. A nő közölte, hogy ennyi pénze nincs, ekkor a telefonáló azt mondta neki, hogy szedjen össze annyit, amennyit tud beleértve az aranyékszereit is - írta a police.hu.

Miközben az idős nő folyamatos telefonbeszélgetésben volt a hívóval a gyanúsított egy autóval megjelent a lakcímen. A szlovák férfinak a nő odaadott 50 ezer forintot, valamint egy táskát, amelyben tisztálkodószereken kívül másfél millió forint volt, ezt követően a 37 éves férfi távozott a helyszínről.

Ugyanez a szlovák férfi a taxinak kinéző autójával megjelent csütörtökön egy másik sértett lakcímén is, akitől társa előzőleg telefonon ugyanazzal az ürüggyel több millió forint készpénzt kért. A sértett egy táskát adott át a 37 éves férfi részére, amelyben a tisztálkodószereken kívül egymillió forint készpénz volt.

Fotó: police.hu

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai csütörtökön Bátonyterenyénél elfogták és előállították a 37 éves szlovák férfit. A rendőrök a férfi által taxiban a sértett által átadott táskát és a készpénzt is megtalálták, amit lefoglaltak a bűncselekmény elkövetéséhez használt járművel együtt.

A nyomozók csalás miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették a férfit és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

2022. július 08. 11:30
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért Sebestyén József családja számíthat a kormány segítségére. Ezt Orbán V...
Megdöbbentek a strandolók, azt gondolták, cápát látnak a Balatonban, erről felvétel is készült néhány napja Tihanyná...
Rejtélyes üzemanyag-ellátási zavar okozhatta az Air India repülőgépének tragédiáját még júniusban. Az Ahmedábádból L...
Idős asszony életét mentette meg a gondosóra Barcson. A nyugdíjas rosszul lett és leesett az ágyról. Az órájával hív...
„Levágom a fejeteket!” - ezt ordította egy miskolci férfi volt feleségének és a nő új párjának, miközben egy szamurá...