Milliókat hamisított a magyar banda, trükkös módszerrel csináltak 20 ezreseket

Mintegy tízmillió forintot hamisított egy tíz fős bűnbanda. Ötszázasokból készítettek 20 ezer forintos bankjegyeket, ketten gyártották a hamis pénzt, a társaik pedig aztán azzal fizettek, főleg Budapesten és környékén.

Elfogták őket, most pedig bíróság elé kellett állniuk.

Az előkészítő ülésen a megjelentek közül egyik vádlott sem ismerte el a bűnösségét, így tárgyalást tartanak majd. A vádirat szerint a 49 és a 39 éves férfiak informatikai és egyéb eszközökkel nagy mennyiségben valódi 500 forintosokból hamisítottak 20 ezreseket egy 14. kerületi lakásban. Társaik ezután kisebb értékben vásároltak ezekkel főleg dohányboltokban, gyorséttermekben, drogériákban és gyógyszertárakban, de volt, hogy cukrászdában és zöldségesnél fizettek a hamisítványokkal.

A pénzhamisítók 2019-ben mintegy 500 darab ilyen 20 ezer forintos bankjegyet gyártottak, a többiek által pedig legalább ennyi került forgalomba. Ennek értéke nagyjából 10 millió forint volt.

Tettükért öttől, akár tizenöt évig terjedő szabadságvesztést is kaphatna

2023. március 18. 14:31
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
A héten kezdetét veszi az igazi sportünnep: az E-sport világbajnokság! Ami a legfontosabb, hogy magyar esély is van ...
family
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 19., kedd
BAJ VAN! - Szédülni kezdett, többször is arccal beleesett a vízbe. Már nem volt ereje – csak egyszer tudott kiáltani...
family
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family