
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
„Tartsd meg az aprót te mocskos állat!” – szinte mindenki ismeri ezt a mondatot, sokak otthonában pedig minden karácsonykor elhangzik.
A Reszkessetek betörők című film első része már több mint 30 évvel ezelőtt készült, azóta imádják a nézők. A történet szerint a nyolc éves kisfiú túljár a felnőttek eszén és egyedül bánik el a gonosz betörőkkel. Vannak családok, ahol elmaradhatatlan közös ünnepi program a filmezés.
A forgatókönyv írójában egy családi nyaraláson pattant ki a film ötlete. Elgondolkodott mi lenne, ha véletlen otthon hagyná egyik gyerekét. Amerikában 1990 novemberében mutatták be a mozikban, a magyar nézők pedig több mint egy évvel később láthatták először a filmet.
Egy filmszakértő szerint sokakban a gyerekkori emlékeket idézi fel a film, ezért akkora a több mint 30 éve tartó sikere.
„Ez a film még a televíziózás hőskorában került a szemünk elé, amikor még a streaming szolgáltatók nem vonták el a figyelmünket és akkor még együtt ült az egész család, amikor ez a film a televízió képernyőkre került, érhető módon több generációnak is olyan erőteljes érzelmi tapadása van a filmhez, ami gyakorlatilag azóta is folyamatosan kitart” – mondta Dudás Viktor filmszakértő a Tényeknek.
Szerinte tudatos szerkesztés jellemzi a filmet, ami népmesei elemeket is használ, túlzó humorral.
„A film elején még Kevint a kamera többnyire inkább felső perspektívából mutatja és ahogyan haladunk előre a filmidőben és egyre több dolgot visz véghez Kevin sikeresen, a kamera folyamatosan egyszintben van, majd pedig aláereszkedik ezáltal azt az érzetet kelti a nézőben, hogy igen Kevin felnőtt a feladathoz” – magyarázta Dudás Viktor.
Idén a TV2 menti meg a családok karácsonyát. A film mindhárom része Szentestétől jövő keddig, esténként lesz látható a csatornán.

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki