
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szekeres három hangszer is meghírdetett, mindegyiket 1000 Euró körüli áron. Az Elefánt becenevű Molnár György pedig egy gitárt adott el. Rajongóik mindenesetre nagyon sajnálják, hogy ezek a legendás hangszerek nem a Rockmúzeumot gazdagítják majd a jövőben, és nem valamelyik Omega fan csapott le rájuk.
Egyelőre nem tudni, hogy miért döntöttek így, de valószínűleg a válság miatt elmaradt koncertek bevételét próbálták ezzel pótolni.
Molnár Györgyre az Omegában ragadt rá a közismert Elefánt becenév, amire azzal szolgált rá, hogy energikus gitározásának egy drága, import mikrofon esett áldozatául („Elefánt a porcelánboltban”).
Tavaly két halálhír is lesújtotta az együttest. November 18-án Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt.
Három nappal Benkő halála után a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitáros, Mihály Tamás is meghalt, aki ugyan pár éve kilépett az együttesből (egészen pontosan 2015-ben, az Omega felcsúti fellépése előtt), de a rajongók azóta is ugyanolyan alapembernek tartották, mint Benkőt.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen