
Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek
Karácsony Gergely posztjában emlékeztetett arra, hogy a rakpart átalakítása fontos része volt már a választási programjának is, ezért természetesnek tartja, hogy ennek megvalósítása kiemelt cél.
"Ezért folytatjuk idén már harmadik éve a rakpart hétvégi megnyitását, és ezért indítjuk el jövőre a rakpart teljes megújítását is, aminek eredményeként a pesti rakpart egy belvárosi szakasza teljesen gyalogos, autómentes sétánnyá változhat" - írja Budapest főpolgármestere egy friss közvélemény-kutatásra hivatkozva, amely szerint többen támogatják a rakpart gyalogos fejlesztését, mint ahányan a fejlesztést követően visszaadnák a rakpartot az autóforgalomnak.
Sőt, a kutatás szerint – amelyet a Budapest Brand Nonprofit Zrt. megbízásából a Medián végzett, ezer fős, Budapesten reprezentatív mintán – a válaszadók közel egyötöde kimondottan teljesen autómentes, végig gyalogos rakpartot szeretne.

Fotó: Facebook/Karácsony Gergely
Karácsony Gergely azonban hozzáteszi, hogy számára a közvélemény-kutatások eredményénél is sokkal fontosabb, hogy annak a víziónak a megvalósításán dolgozzon, amire felhatalmazást kapott.
"Egy olyan város víziójáért, ahol nem kell lemondanunk a természet közelségéről a városi létért cserébe, ahol senkinek sem megfizethetetlen a lakhatása és ami nemcsak azért van, hogy közlekedjünk, hanem hogy éljünk is benne."
Úgy fogalmaz, hogy a pesti alsó rakpart egy belvárosi szakaszának „gyalogosítása” is ezt a víziót szolgálja, mert a város talán legszebb pontja nem azért van, hogy autópályaként használjuk, hanem hogy mindannyian csodálhassuk a Duna és a budai látkép szépségeit.
A városvezető közlése szerint természetesen a projekt részleteinek kidolgozásakor és a megvalósítás ütemezésekor is ügyelnek arra, hogy a fejlesztés minél kevesebb változással járjon a város közlekedésében. Éppen ezért csak akkor fog folytatódni a rakpart fejlesztése, amikor elkészül az M3-as metró felújítása, így nemcsak Magyarország legforgalmasabb vasúti járata fog újra utasokat szállítani, de a pótlóbuszok miatti lezárások is feloldhatók.
A külön érdekesség ebben, hogy az Index által indított szavazáson elsöprő többséggel szavazták meg az emberek, miszerint fenntartanák az autóforgalmat végig az alsó rakparton.
SZAVAZNI A LINKRE KATTINTVA LEHET!
Címlapfotó: MTI/Faludi Imre

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában

Várni kell a csobbanásra: szokatlan fordulat a hazai fürdők életében