
Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson
Mi a f***mnak állsz itt te buzi? Nem tudod kié ez a hely? Nem tudod, te kö***g?
- ordítva fenyegette meg ezt a taxisofőrt két férfi Budapesten, a Váci utcánál a minap. Jól látszik, hogy a felvételt készítő sofőr az utasára várakozik éppen, amikor megjelenik két férfi és számonkéri a taxist.
A sofőr magyarázkodni kezdett, de az agresszív férfi ezt nem hallgatta meg, önmagából kikelve kezdett kiabálni.
Sz*pd ki a f***om!! Hol az utasod verjem anyádba??? B*zi k***ög, úgy állba ba***ak, hogy elveszted a fejed te kö***ög, hol az utasod??
– kiabálta a fenyegetőző.
A taxiszövetség elnöke szerint az utóbbi időben egyre gyakoribbak az ilyen erőszakos esetek, hatalmas a harc az utasokért.
Valószínűleg a videón látható két férfi is azért fenyegette meg a sofőrt, mert egy forgalmas helyen állt és el akarták űzni, hogy nekik vagy ismerőseinknek több fuvar jusson.
Sajnos a pandémia után a turisták visszatértével a különböző bűnözői csoportok megpróbának Budapesten ismét helyet és teret nyerni önmaguknak, ezt már jeleztük korábban a taxisok jelzései alapján a Budapesti Rendőr Főkapitányságnak, ők úgy tudom, hogy ebben a dologban már több nyomozást is folytatnak
– mondta a Tényeknek Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke.
A férfi végül tovább fenyegette a sofőrt, aki szinte szóhoz sem jutott a sokkoló jelenet alatt.
„Két perced van, ha nem jön, eltakarodsz a g***be. Megértetted? Mondom te b**i! Két perced van!!!
– ordította.
Egy szakember szerint a fenyegető férfiak kényszerítést követhettek el, ha bűnösnek találják őket, akár 3 évre is rács mögé kerülhetnek.

Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson

Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen

Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval

Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban

Egy rendőr is kórházba került a nagykörűi tűzvésznél

Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen

Két vonat is letarolt egy kocsit Pécel és Isaszeg között

Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval