Meztelenül kocsikázott a sportautós, majd megharapott egy rendőrnőt Budaörsön

Anyaszült meztelenül, fürdőnadrágját a térdére fektetve kocsikázott Budaörsön az a 44 éves férfi, akit bizonytalan közlekedése miatt intettek le az egyenruhások – írta meg közösségi oldalán a Rendészeti Államtitkárság szombaton.

A bejegyzésben kifejtve, hogy a férfi összefüggéstelenül beszélt, az egyik percben tankolást, a másikban kocsimosást emlegetett úti céljaként. Iratok nem voltak nála, a kocsi két kereke defektes volt, a lökhárítója pedig összetört. Az elárulta a rendőröknek, hogy ivott két pálinkát, de arról már fogalma sem volt, hogy mikor és hol.

Miután egyetlen ruhadarabját magára húzta, a rendőrök előállították. A szokásos protokoll szerinti azonosítás, kulcscsomó átvétel közben hirtelen agresszíven üvöltözni kezdett. Próbált rúgkapálni, ülő helyzetéből és béklyójából menekülni, eközben ráharapott az egyik rendőrnő alkarjára – pillanatok alatt fekvő testhelyzet és a további mozgását megakadályozó intézkedéstaktikai fogás járt érte cserébe

– olvasható a bejegyzésben.

Mivel az alkoholszonda 0,57 mg/l értéket mutatott, vér-, és vizelet mintavételre kórházba vitték. Eljárás indult ellene.

Az államtitkárság hozzátette, hogy a megkóstolt őrmester szerencsére csak felületi hámsérülést szenvedett, a kötelező orvosi vizsgálatot és kezelést megkapta.

2025. június 14. 11:58
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
Igéző szemek, telt ajkak, hosszú barna haj és persze tökéletes alak. Ez ma egy jó kiindulási alap arra, ha valaki sz...
family
190 kilóval guggolnak, 110 kilót kinyomnak fekve és felhúznak csaknem két mázsát... és nem bivalyerős férfiak, hanem...
family
FRONTÁLIS - Hat hetes újszülöttet kellett újraéleszteni egy baleset után Balatonendrédnél. Az anyja éppen szoptatta,...
Tillának gyógyszert kell szednie. Nem elég az alkoholprobléma, itt van ez a kis magas vérnyomás is. De erre is van m...
family
Vajna Timi napok óta szédül és fáj a feje a rengeteg vérveszteségtől, és a gerincvelőbe kapott érzéstelenítés is meg...
family