
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
Egy járókelőnek tűnt fel múlt pénteken délelőtt egy meztelenül sétáló kisfiú dunakeszi egyik utcájában. Mivel vele nem állt szóba, így hívta a rendőrséget.
A vegyes járőrpáros női tagja szólította meg rutinosan az akkor már egy kölcsönpólóban, és a környékről összesereglett felnőttek gyűrűjében zavartan és ijedten álldogáló gyermeket.
Bemutatkozott neki, elmondta, hogy rendőr, és megbízhat benne. A kisfiú barátságosan és közlékenyen válaszolt kérdéseire, elárulta a keresztnevét és azt is, hogy 4 éves – mint utóbb kiderült idősebbnek mondta magát, mint amennyi, hiszen januárban lett három esztendős. Azt is elmondta, hogy bölcsődés, de nem tudta, hol, a szülei nevére vonatkozó kérdésekre csak „Anya” és „Apa” választ tudott adni, lakcímét nem ismerte.

Fotó: illusztráció
Az egyenruhás hívó szavára szívesen beült a rendőrautóba, majd együtt indultak a közeli ügyeletes bölcsődébe, ott azonban nem ismerte fel senki. Míg a rendőrnő az udvaron játszva terelte el a kisfiú figyelmét, társa az intézményvezető segítségével megtudta, hogy ki is ő valójában, majd felvették a kapcsolatot a gyermek édesanyjával.
A rendőrök az anyukától megtudták, a kicsi felügyeletével a nagypapát bízták meg, aki lánya telefonhívásáig nem is tudta, hogy unokája eltűnt, mivel tévét nézett - olvasható a rendőrség oldalán.
A kisfiút az ideiglenes egyenruhás felügyelet után épen és egészségesen hazavitték.
A 66 éves nagypapa esetleges büntetőjogi felelősségét a Dunakeszi Rendőrkapitányság vizsgálja.
A címlapfotó illusztráció/Shutterstock

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek