
Álló autó gázpedáljára lépett egy kisfiú Pécsnél, házba csapódott
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat szombati tájékoztatásából kiderült, hogy Biatorbágyon egy betegséggel küzdő, meztelen nőre bukkantak, míg Visegrádon egy férfit mentettek meg az öngyilkosságtól.
A rendőrök és a polgárőrök végül egy erdőben találtak rá a nőre, a hatóságok minden kirohanását higgadtan kezelték.
A rendőri intézkedés után az Országos Mentőszolgálat munkatársai további ellátás céljából kórházba szállították.
Hihetetlen látni, hogy az emberi elme, hogyan tud megzavarodni és teljes kontrollt veszíteni a test felett. Sajnáljuk és együtt érzünk mindenkivel, aki családtagját hasonló betegséggel kapcsolatban gondozza, óvja és küzd a mindennapokban
- fejezték ki együttérzésüket hivatalos Facebook-bejegyzésben a szakemberek.
Visegrádon pedig az éjszakai órákban egy öngyilkossági szándékkal útnak indult férfit kerestek a kutató-mentők.
Itt ismét bevetésre került FŐNIX drón is, hiszen a rendőrséggel közösen a telefonjának a lokalizálása látszódott a legcélravezetőbb keresési módnak - állítják.
A párhuzamosan a levegőben és a földön is zajló kutatás közben végül sikerült kontaktot létesíteni vele és így szerencsére nem lett tragédia a vége a történetnek.
Címlapfotó: Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat - HUNGO hivatalos Facebook-oldala

Álló autó gázpedáljára lépett egy kisfiú Pécsnél, házba csapódott

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen