2025. november 13. csütörtök, Szilvia
6°C Budapest

Meztelen, magát markolászó férfi ugrott ki egy bokorból Délegyházán

Már többen is láttak, de most egy édesapa tette közzé lánya történetét a közösségi médiában.
Tenyek.hu
2024. november 02., szombat 10:30
Vágólapra másolva!

György bejegyzésében leírta, hogy a lánya a Délegyháza II. tónál szállt le a buszról és a tó melletti bekötőúton indult haza, amikor elé ugrott a bokorból egy meztelen, magát markolászó férfi és elindult felé.

– tette hozzá az édesapa.

A történet gyorsan elterjedt az interneten, kiderült, már többen is láttak a szatírt. Egy hozzászóló nő azt is írta, hogy őt fellökte a férfi.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben és keresik a férfit.

Aki magát nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a Büntetőtörvénykönyv szerint.

A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk