
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A kiskunhalasi rendőröket hétfő délelőtt riasztották a Sólyom utcába, ahol két megvadult kutya rátámadt egy nőre.
A BAON információi szerint a nő éppen zöldséget vitt az egyik szomszédjának, amikor a ház kapujánál megjelent két kutya. Előbb a nő táskáját szaglászták, majd a lábát kezdték marcangolni a rottweilerek.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A szemtanúk elmondása szerint a combjába haraptak bele a kutyák, majd métereken át vonszolták a segítségért kiáltozó nőt. Egy közelben lakó férfi egyből odasietett, majd egy lapáttal kergette el a megvadult kutyákat, ezt követően pedig hívta a mentőket és a rendőröket.
Mások szerint a Szász Károly utca felől jöttek a kutyák, akik előtte két másik emberre is rátámadtak, majd a Sólyom utcai támadás után a Petőfi utcában egy másik nőt is megtámadtak.
A bejelentést követően a rendőrök azonnal a megadott helyszínre mentek, a kiskunhalasi gyepmester segítségével pedig befogták a két kutyát. Rövid idő alatt az állatok gazdáját is sikerült megtalálni, az ügyben súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség, a történteket büntetőeljárás keretében vizsgálják a nyomozók.
Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen