
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy érdi általános iskolában az egyik diák kíméletlenül megtámadta osztálytársát a tornaórán.
Mint kiderült, a két gyermek a labda megszerzéséért harcolt, ez torkollt végül verekedésbe – írta meg a Bors szerdán.
Az áldozatot feldühödött társa lábszáron és hasba rúgta, majd fejbe dobta a labdával.
A fiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal mentőket kellett hívni, hogy kórházba szállítsák, ahol ellátásban részesült. Az orvosok 8 napon belül gyógyuló sérülést állapítottak meg nála, melynek kapcsán az egészségügyi intézmény feljelentést tett.
Az igazgatónő azonban nem tanúsított kiemelt figyelmet az esetnek, pedig a fiúnak a lépe is majdnem leszakadt.
Megdöbbentő azonban, hogy az áldozat édesanyjára három nappal később rátámadtak. Így felmerül a gyanú, hogy a gyerekek verekedése viszályt szított a családjaik között is. Az eset tisztázása érdekében az Érdi Rendőrkapitányság feljelentés kiegészítést rendelt el - tudta meg a Bors.

A kép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen