
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Hajmeresztő baleset történt hétfőn a fővárosból kifelé vezető Ócsai úton, az M0-s felhajtója előtt – osztotta meg a felvételt a Budapesti Autósok Közössége.
A fedélzeti kamerás kocsi előtt egy teherautó haladt néhány méteres távolságban. Egy ellentétes irányból érkező sofőr ismeretlen okból, teljesen érthetetlen módon áttért a szemközti sávba, és frontálisan nekicsapódott a jóval nagyobb járműnek.
Nem pattant vissza róla az összetört roncs, hanem jóformán irányíthatatlanul csúszott tovább az út kellős közepén. A videót készítő vezető szerencséje az volt, hogy kellő követési távolságot tartott, valamint hogy időben reagált, hiszen lelassított, majd kihúzódott az út szélére, végül pedig ő hívott segítséget is.
A mentők és a tűzoltók gyorsan a helyszínre érkeztek, ahol egyedül a vétkes sofőr sérült meg komolyabban, ám részleteket nem közöltek.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi