
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Az egyik békéscsabai általános iskolában múlt héten egy kislány a büfében vásárolt magának egy instant levest, amit a vízforralóban felmelegített vízzel fel is öntött, majd leült az udvaron egy padra, hogy megegye. Egy rossz mozdulat következtében a gyerek azonban magára öntötte a tűzforró ebédjét, melynek következtében a combját, a lábát és annak a környékét leforrázta, emiatt pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett.
Az iskola dolgozói azonnal hívták a mentőket, a védőnő pedig kirohant az udvarra, ahol nem sokkal később mentőhelikopter landolt, a kislányt pedig a budapesti Bethesda Gyermekkórházba szállították, innen pedig Gyulára vitték.

A fotó illusztráció: Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldala
Egy édesanya szerint sok gyerek küzd különböző érzékenységgel, ezért szüleik nem fizetik be őket a menzára, helyette vagy hoznak magukkal ebédet, vagy a büfében vásárolnak valamit.
Lehet, hogy csak egy rossz mozdulat történt, ami nem csak gyerekkel, hanem felnőttel is megeshet. Nagyon szurkolok azért, hogy felépüljön, de én úgy hallottam, hogy rendben fog jönni a lányka, hamarosan haza is mehet
– mondta az anyuka.
A Bors információi szerint a kislány állapota stabil, hamarosan a kórházból is hazaengedik, sérülései pedig várhatóan teljesen begyógyulnak majd.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi