
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A MICU mentőautóból mindössze egy található Magyarországon, ennek ellenére évente 1500 embernél is több, kiemelt ellátást igénylő beteg szállításáról gondoskodik. A jármű engedélyei hamarosan lejárnak, ezért a Jászai Mari-díjas magyar színész, Mucsi Zoltán is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, melynek célja, hogy egyedülálló mentőjármű továbbra is róhassa az utakat.
Az érdemes művész szerint az adatok önmagukért beszélnek, hiszen a MICU 40 ezer órás szolgálata során már 22 ezer kiemelt gondoskodást igénylő betegen segített, a jármű kezdetek óta már mintegy 1 millió kilométert tudhat maga mögött, valamint évente 40-50 újraélesztéshez riasztják. A járművel évente 900 olyan beteget szállítanak, akik folyamatos intenzív ellátásban részesülnek - hangzik el a figyelemfelkeltő videóban.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen