
Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre
Hajszálon múlt a tragédia az M7-es autópályán hétfőn, amikor a vihar ereje egy korhadt fát csavart ki és döntött egy éppen haladó autóra – számolt be róla a Budapesti Autósok Közössége.
A jármű az útjavítás miatt a leállósávban közlekedett, amikor a hatalmas fa dőlni kezdett, és egyetlen másodperccel később óriási robajjal csapódott a jármű tetejére.
Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem
– írta az autóban ülő olvasó, akit a felvételt küldte a közösségnek.
A drámai pillanatokat rögzítette az autó fedélzeti kamerája. A videón jól hallható a rémisztő csattanás, és az is, hogy a bent ülők az ijedtségen kívül szerencsére sértetlenül megúszták az esetet.
Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével
– tette hozzá a károsult.

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása

Rezsistop: Fontos határidőre figyelmeztet az MVM

Balesetet okozott egy ittas ámokfutó, üldözésekor egy rendőrt is veszélybe sodort