
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Budapesti Autósok Közösségének beküldött videóban látható, ahogy először felvillannak a fehér autó féklámpái, a sofőr már ekkor látta, hogy az ő sávjában érkezik teljesen szabálytalanul egy kamion. A vétlen sofőr azonnal átsorol a szembe sávba, hogy elkerülje a frontális becsapódást. A felvételt a Tények megmutatta egy szakértőnek, aki azt mondta ilyenkor a legjobb menekülni.
Keressük a menekülési útvonalat és próbáljunk meg kitérni az útjából. Az álmoskönyv szerint még nem sikerült személyautóval egy ekkora vasat fellökni
– mondta a Tényeknek Köves Szilárd vezetéstechnikai szakoktató.
A szakember arról is beszélt, hogy ilyen esetben azonnal jelezni kell a szabálytalan, vagy figyelmetlen kamionosnak, aki a képek alapján teljesen indokolatlanul hajtott a szembe sávban.
Azt gondolom, hogy itt is megpróbáltak neki, az nem látszott a felvételen, hogy villogtak vagy nem, de mindenképpen ez az egy megoldásom van, hogy kitérek az útjából. Az lenne a nagyobb kérdés, hogy miért került oda, miért maradt ott. Nem látok a felvételen olyat, ami indokolná, hogy ott marad
– tette hozzá Kövecs Szilárd.
A felvétel a 81-es főúton készült. A Tények információi szerint, egy vészvillogóval álló autót került ki túl hosszan a kamionos. Egy idő után pedig visszatért a saját sávjába.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen