
Tragédia Harkányban, egy idős férfi vesztette életét
2020 októberében ismerkedett meg a 24 éves férfi egy nevelőotthonban élő kiskorú lánnyal egy Somogy vármegyei településen, pár hónappal később pedig szerelemi viszonyba is kerültek – áll az ügyészség pénteki közleményében.
A gyerek rosszul érezte magát az otthonban, többször is megszökött onnan, rendszerint a férfihez. Bár a lány erősen kötődött hozzá, gyakran szidta, verte és koldulni küldte, sőt, egyik ismerősének szexre pénzért cserébe kölcsönadta.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A lány ezt követően édesanyjához menekült, a barátja ezen felháborodott, és súlyos sérüléseket okozva összeverte.
A 24 éves férfit kényszerítés, kerítés és súlyos testi sértés miatt 6 év fegyházra, míg ismerősét gyermekprostitúció kihasználása miatt 3 év börtönre ítélte a bíróság elsőfokon. Az ügyészség most mindkettejük büntetésének súlyosbítását indítványozza.

Tragédia Harkányban, egy idős férfi vesztette életét

Óriási robbanás Pannonhalmán, videón a felismerhetetlen ház romjai

Gyalog „hajtottak be” egy körforgalomban Tapolcán, videón a különleges manőver

Macsétával támadt a feleségére egy szabolcsi férfi

Életveszélyes, amit 3 gyerek csinált a Bodrogon - Fotók

Vérző férfit találtak egy járdán Gyöngyösön, mentő sietett a helyszínre

Mozdulatlan áldozatot találtak Ároktőnél, autó üthette el - Fotó

Rendkívüli készültség a kiskunhalasi postánál – videóval

Örökségért darabolta fel saját apját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Gyerekeket sodort el egy taxis Egerben, majd továbbhajtott - videóval

Halálra rugdosta apósát egy somogyi férfi

Tűzoltók, mentők és a szolgáltatók egyszerre küzdenek