
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A terézvárosi egyenruhások hétfőn 23 óra 30 perc körül egy kocsit akartak ellenőrizni az Andrássy úton, de a jármű a rendőri jelzés ellenére továbbhajtott. Az egyenruhások követni kezdték a Budaörsi úton – közölte a rendőrség.
A menekülő autó felhajtott az M1-es autópályára, ahonnan az M0-ás autóútra tért le. A körgyűrű XVII. kerületi szakaszánál a férfi lassítani kezdett, majd kiugrott a járműből, és gyalog próbált meglógni. A rendőrök őt 23 óra 36 perckor a vadvédelmi kerítés átmászása közben érték utol, elfogták, majd előállították.

A fotó illusztráció (police.hu)
F. Norbert ellen öt körözés volt érvényben, amelyek közül három elfogatóparancs volt lopás és jármű önkényes elvétele miatt. A férfi autójában kábítószergyanús anyagot találtak, amelyet a rendőrök lefoglaltak.
A rendőrség kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indított eljárást, a 25 éves férfit őrizetbe vették.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen