Menczer Tamás: Magyarországnak önellátóvá kell válnia életmentő orvostechnikai eszközökből

Magyarországnak önellátóvá kell válnia az életmentő orvostechnikai eszközök területén - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára csütörtökön, a Vas megyei Lukácsházán.

2022. október 28. 08:49

Menczer Tamás a Schott Hungary Kft. gyárának alapkőletételi ünnepségén mondott beszédében rámutatott: ha Magyarország nem rendelkezik a szükséges kapacitásokkal, kiszolgáltatottá válik egy olyan helyzetben, mint például a koronavírus-járvány idején. Ha nem rendelkezik az életmentő eszközökből a szükséges kapacitásokkal, egy nemzetközi versenyben, kiszámíthatatlan "beszerzési hajtóvadászatban" kell részt vennie - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy ezért hozott a kormány döntéseket a szükséges eszközök gyártásáról, amelynek köszönhetően ma már Magyarország rendelkezik elegendő maszkgyártási és lélegeztetőgép-gyártási kapacitással, oltóanyag gyárat épít Debrecenben, és van teherszállító repülőgépe is.

A gyógyszeripari üvegtermékeket gyártó Schott Hungary Kft. lukácsházi gyárában előre tölthető steril üveg fecskendőket gyártanak majd, a tervek szerint 2024 őszétől.

Menczer Tamás elmondta: az orvosieszköz-gyártásban a legnagyobb bővülést a fecskendőgyártás területén érte el Magyarország, és ezt a sikert erősíti a német Schott Hungary Kft. lukácsházi gyárának bővítése is.

Az államtitkár ismertette, hogy a 28 milliárd forint összértékű fejlesztéshez a magyar kormány 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá, a beruházással 120 új munkahelyet teremtenek.


Kiemelte: a Schott új üzemében előállított termékek magas hozzáadott értéket képviselnek, ilyen gyártásra mostanáig csak Svájcban volt lehetősége a cégcsoportnak.

Megjegyezte: abban, hogy a német cég a beruházásokért folyó rendkívül éles nemzetközi versenyben ismét Magyarország mellett döntött, a politikai stabilitás, az alacsony adók, a beruházásbarát gazdasági környezet is szerepet játszottak, de végsősoron a lukácsházi gyár dolgozóinak eddigi szorgalmas munkája az oka.

Menczer Tamás rámutatott: a gyógyszeripar az egyik leginnovatívabb szektor, az itt szereplő vállalatok költik a legtöbbet innovációra. A szektor erejét mutatja Magyarországon, hogy az idei év első nyolc hónapjában az ágazat termelési értéke 17 százalékkal bővülve meghaladta a 775 milliárd forintot, a gyógyszergyártásban alkalmazottak száma pedig meghaladta a 35 ezer főt.

Kitért arra, hogy Németország Magyarország stratégiai partnere, jelenleg 6 ezer német vállalat működik Magyarországon, ezek 300 ezer embernek adnak munkát. A külföldi befektetői közösségek közül a német a legnagyobb és a legerősebb, a Magyarországra érkező külföldi befektetések 21 százaléka Németországból érkezik.


Az alapkőletételi ünnepségen Vizi Balázs, a Schott tömegtermék-gyártásért felelős régiós igazgatója elmondta: cégük 30 évvel ezelőtt építette meg első üzemét Lukácsházán. Fokozatosan bővítették telephelyüket és a termelést, jelenleg 26 ezer négyzetméteren közel 600 embert foglalkoztatnak. Ismertetése szerint gyógyszeripari csomagolóanyagot, főleg ampullákat gyártanak. A koronavírus-járvány idején például a Pfizer-vakcinák ampulláinak jelentős részét is Lukácsházán gyártották.

A mostani bővítéssel egy újabb 6 ezer négyzetméteres gyártócsarnok épül fel. Ágh Péter, a térség Fideszes országgyűlési képviselője köszönetét fejezte ki a Schott vezetőinek azért, hogy a beruházás mellett döntöttek, a kormányzatnak pedig azért, hogy a világszínvonalú fejlesztéshez támogatást nyújtott.

A Schott Hungary Kft. a nyilvános cégadatok szerint a 2020. október 1. és 2021. szeptember 30. közötti üzleti évben 25,5 milliárd nettó árbevételt ért el, ebből 23 milliárd forint exportárbevétel volt. A megelőző évi több mint 24 milliárd forint nettó árbevételből pedig 23,5 millárd származott exportból. Az adózott eredmény a 2020. október 1. és 2021. szeptember 30. közötti üzleti évben 3,96 milliárd forint, a megelőző évben 4,47 milliárd forint volt.

MTI/ Fotók: MTI/ Filep István

Darabokra törte a szögletzászlót a kapus fején egy szurkoló, mentő vitte el - Videó
Előbb a nézőtéren, majd a pályán szakadt el a cérna, a bíró félbeszakította a mérkőzést.
Éles fegyverrel lövöldözött egy szlovák férfi Keszthelyen
A 35 éves férfi egy parkolóban sütötte el a lőfegyverét többször.
Hét gyerek életét tette pokollá egy jászladányi nevelőszülő
Válogatott módszerekkel bántalmazta a rábízott óvodás és iskolás gyerekeket a nő. 
Kegyetlenül megvert két rendőrt egy szlovák férfi Miskolcon
Az egyik rendőrt páros lábbal fejbe is rúgta az agresszív férfi.
Nagyon-nagyon fáj, így beszélt Zalatnay Sarolta egykori szerelméről, Csapó Gáborról
Az énekesnő a hétfői Mokkában emlékezett meg egykori szerelméről, a 72 éves korában meghalt olimpiai bajnok vízilabd...
Mentő vitte el Mucsi Zoltánt - videóval
A színész fontos dologra hívta fel a figyelmet ezzel.
Kárpátalját segíti Yoko Ono kiállítása
Megnyitották Yoko Ono: a Háborúnak vége! Ha akarod című kiállítását vasárnap este a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárl...
Dől az olaj Vecsésen a földből, elkezdődött a próbakitermelés - fotók
A Mol jövőre 40 milliárd forintot költ kőolaj- és földgázkutatásokra Magyarországon - mondta Homonnay Ádám, a Mol ku...
Lelepleződött a dollárbaloldal
Fejenként több százmillió forintnyi dollárt utaltak Márky-Zay Péter miniszterelnök jelölti kampányára azok az amerik...
Ezrek az utcákon a szigorítások miatt
Összecsaptak a rendőrökkel, véres utcai verekedésekké alakultak a kínai tüntetések több nagyvárosban is. Az emberek ...
Visszatérhet a vb-re az aranylabdás sztárcsatár - de vajon örül-e neki a csapata?
Ronaldo és a portugálok már ma továbbjuthatnak
Itt van a brazilok óriási bombagólja Svájc ellen - videó
Ezt gondolja kieséséről a Sztárban sztár leszek! versenyzője
Elképesztően széles gamermonitort mutogat az MSI